Dr. Sándorné Manyika - Meséim és tréfás dalocskáim 2.Bertalan S. Tibor - A HúgVámosiné T. Ágnes - Majdnem 50Kállai András - Erdélyországi DEÉDES ZSENGEÉVEK renoméértékeTóth H. Györgyi - BuborékokSzekrényes Gábor - Részben mégsem kényszeres örök érvényű köménymagtekervény
 
 

E-KÖNYVESBOLT




Mihi : A szavak varázsa
 

A/5 nagyságú, 201 oldal, színes kartonbborítással és könyvjelzővel

 
Szerzői kiadás. Készítette: Könyvműhely
 

Kilenc hónapnyi vajúdás után végre megszületett és kezemben ringathattam. A szomszédok csodálkoztak: csak ilyen kicsi? Még szinte koraszülött. Alaposan szemügyre vették, de óvatosan bántak vele. Nagyon büszke voltam rá. Szinte hihetetlen! Gyermekkori álmom vált valóra: végre kezemben tarthattam az első könyvemet!


A könyv fekete-fehér alapú, de színes tartalmú. Versekkel, dalszövegekkel, aforizmákkal, viccekkel és humoros írasokkal tüzdelt. Nem volt nehéz megírni, hiszen a humor és én közvetlen rokonok vagyunk. Sőt, egy utcában is laktunk! Átjártam a szomszédba lisztert, tojásért és más apróségokért, de még hülyeségért egyszer sem kellett bekopognom a szomszed ajtaján. A poénaimért többen dicsértek, néhányan a nevetögörcs határán meg is jegyezték: jaj, de hülye! Csodálkoztok?- kérdeztem tőlük. Nem is csoda, hiszen a szüleim hülyére vertek!


A hülyeség nem ismer határokat. Erre akkor lettem figyelmes, amikor idegenbe szakadt hazánk fia lettem. Először újságírással foglalkoztam, s probáltam a gondolataimat leírni. Ez még több impulzust adott a további gondolataim papírra vetéséhez, s innentől kezdve még intenzívebben ráálltam a könyvem kibővítéséhez. Egyik macénásom mindig azt mondta, hogy először az íróasztalunknak írunk, s nagyon sok víznek kell lefojnia a Dunán, mire írónak vagy költőnek mondhatjuk magunkat. Talán most érkezett el ez az idő? Győződjön meg mindenki róla.


 


Egy kis ízelítő a könyvből:


(...)Baján láttam meg a napvilágot, három perccel azelőtt, mielőtt az ötös busz elrobogott Maris néni orra előtt. Félszegen – mint afféle kisgyerek –, majd kibújtam anyám bőréből. Végignéztem az újvilágban, ellenőriztem, hogy mindent hozzám adtak, s örömmel állapítottam meg:


A szám még gagyog,


ép testen ép tagok:


tehát vagyok.


Ezután beírattak a bölcsödébe, majd bölcs(ész)karra. Előtte énekkarra. Ott karoltak fel másodszor. Mindig leestem a pódiumról.


A család büszkélkedett velem, mert már egészen fiatalon a saját lábamon álltam. Szüleim nagy megkönnyebbülésére. Nehéz gyerek voltam.


Edzettem magam, hogy lefogyjak. Véletlenül berúgtam a szomszéd ablakát a focimmal. Tulajdonképpen innen kezdődött a pályafutásom.(...)

 
Ára: 2 200 Ft
Megrendelem
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

"Kedves Kígyóssy Erzsébet! Nyomdász szülők gyermekeként jöttem a világra, ezért nekem a papír, a festék, a ragasztó illata apró koromtól olyan, mint másnak a frissen sült kalácsé. Vonz ez a világ, kedves emlékeket idéz.A mai nap mégis valami egészen új élményt hozott az életembe. Először vehettem kezembe saját, nyomtatásban megjelent könyvemet. Azóta századszor simogattam meg a borítóját, lehunyt szemmel beszívtam az illatát, hol ide, hol oda olvastam bele, és kótyagos boldogságban, hasznavehetetlen gyermekként töltöttem az egész napot. Az alkotás ezerféle élményét megéltem már életemben, hiszen kreatív kézműves emberként évtizedeken át mindenbe belefogtam, ami magához csábított és beteljesülést ígért, s valóban megismertem az ebből fakadó boldogság sokféle ízét. Két éve, a számítógép birtoklásával kezdtem ismét írni (fiatal koromban ez mindennapos volt), most a harmadik könyvemen dolgozom, és egyre inkább gyökeret ver bennem az érzés, hogy életemben először azt teszem, amire születtem. S ezen az sem fog változtatni, ha mások ezt nem így gondolják, mert ez az érzés a bensőmből fakad. Az elmúlt hetekben kíváncsian vártam, mit fogok majd érezni, ha megérkezik a könyvem. Nos, most már tudom. A jól végzett munka csöndes, meghitt örömét. Hogy ezt ma megélhettem, abban Önöknek, mindnyájuknak, nagy szerep jutott. Köszönöm, hogy megértették, megvalósították az elképzelésemet, és köszönöm a biztató szavakat is, amelyeket spontán jókedvükben akkor kaptam, amikor beleolvastak a gépről lejövő ívekbe. Azok a szívből fakadó nevetések nekem a legszebb dicséretek voltak. Így a kezemben tartva már azt is látom természetesen, hogy legközelebb mit kell majd másképp csinálnom, hogy szebb legyen a könyv formája, de ez így ahogy van, mindig kedves gyermekem lesz. Remélem, hogy hamarosan ismét találkozunk!
Budapest, 2008. szeptember 23.
Üdvözlettel: Jónás Éva, a Mazsolaszemek című könyv szerzője"

Könyvműhely Könyvkiadás Projektek Könyvgyártás E-Könyvesbolt
Rólunk
Referenciák
Digitális Nyomdánk
Kreatív írás
Facebook játék
Hírlevél feliratkozás
Vállalkozásoknak
Intézményeknek, könyvtáraknak
Íróknak, szerzőknek
Aktuális pályázatok
Oktatási intézmények
Könyvkiadóknak
Oktatóknak, pedagógusoknak
Magánkiadás
Családfa könyv
Szakácskönyv
Könyvkészítési utalvány
Könyvhét Akció
Árajánlatkérés
Megrendelési információk
Rendelés GYIK
Partnereink
e-könyvesbolt
Rendelési infók
Trénerklub.hu Névjegykártyaműhely.hu Z-Print.hu
Bezár
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!